Szőcs: A hazaiak fogják vissza vadállat énjüket a Sziget vendégei előtt

Szőcs Géza szerint nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni azokból a zárolásokból, amelyek a kormányváltást követően a kultúra egyes területein megtörténtek. A kulturális államtitkár erről szerdán, a Sziget fesztiválon beszélt.

"Ezek a pénzügyi elvonások és szűkítések egyáltalán nem mérvadóak a kultúrpolitika további lépéseit illetően" - hangsúlyozta az MTI kérdésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára, aki szerdán kilátogatott a Sziget fesztivál egyik rendezvényére.

Szőcs Géza azt mondta, amit összefoglalóan könnyűzenének nevezünk, továbbra is fontos és támogatott terület lesz, "ha nem is állíthatjuk, hogy kiemelt módon". Mint hangsúlyozta, a magyar könnyűzene, beleértve a nemrég irodája működésének felfüggesztését bejelentő PANKKK-ot, a jövőben is számíthat állami támogatásra.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a Sziget fesztivál részben réteg-, részben korosztályi igényeket kielégítő rendezvény, és miután egész nemzedékek számára a legfontosabb kulturalizálódási élményt és lehetőséget jelenti, így ezt ennek megfelelően komolyan kell venni" - fogalmazott Szőcs Géza a Sziget kapcsán.

Mint kifejtette, az ilyen fesztiválok korfa-függő helyet foglalnak el a magyar kultúrában, "nyilván minél fiatalabb generációkat nézünk, annál szélesebb helyet, hiszen számukra rendkívül izgalmas az a felvonulás, ami itt történik".

Az államtitkár kitért arra, hogy bár csak távolról követi a Sziget fesztivál eseményeit, idén is van jó néhány vonzó, értékkel bíró program, például az Orquesta Buena Vista Social Club és Omara Portuondo szerda esti koncertje a világzenei színpadon, amely őt is érdekli. Hozzátette ugyanakkor, hogy részben elfoglaltsága, részben a nyári hőséggel kapcsolatos vonakodása megakadályozza további jelenlétét a fesztiválon.

"Minden résztvevőnek azt üzenném, hogy ha lehet, fogja vissza magában a vadállatot, és próbálja a civilizált arcát mutatni a vendégeknek" - mondta végül a kulturális államtitkár az MTI-nek.

Forrás: MTI