MSZP: az államfőnek függetlennek kéne lennie!

Az MSZP annak kapcsán, hogy Schmitt Pál részt vett a szerdai kormányülésen, felhívta az államfő figyelmét arra: köztársasági elnökként független személyként képviselje az országot.

"A mai kormányülésen részt vesz Schmitt Pál, márpedig ilyet egyetlen elődje sem mert megtenni, mert ezzel a lépéssel kétségessé tette volna az intézmény kormánytól való függetlenségét. Azonban úgy tűnik, ez az emberek emberét nem érdekli, csak a kötelesség, amivel Orbán Viktornak tartozik" - olvasható Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő közleményében.

Az ellenzéki párt közjogi kabinetjének tagja szerint ez a lépés azt bizonyítja, "amit Orbán Viktor és Schmitt Pál is hangoztatott, hogy szerintük a köztársasági elnök a végrehajtó hatalom része és nem annak kontrollja". Azonban már 1991-ben kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az államfőnek semmi köze a végrehajtó hatalomhoz - tette hozzá Simon Gábor.

Az MSZP szeretné felhívni Schmitt Pál figyelmét a köztársasági elnök kötelességei közül arra, hogy független személyként képviselje az országot és ne legyen elfogult egyetlen hatalommal, közösséggel, párttal szemben sem - zárul a kommüniké.


Forrás: MTI