Kovács Áron a stresszmentes Robin Hood

Kovács Áron (37) profilt váltott és tolvajnak állt, aki egy percet sem aggódott élete első színházi premierjén a Gyulai Várszínházban.

Robin Hood jelmezét legközelebb augusztus 13-án és 14-én ölti magára a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol viszont már a családja előtt lép a színpadra.

Amikor a Blikk újságírói a színházi benyomásairól faggatták, csupán annyit mondott a sztár, hogy premier előtt egyáltalán nem izgult, ami kicsit zavarta is, hiszen tudjuk, hogy az egészséges izgalom hajtóerőként szolgál egy ilyen kaliberű fellépés során.

A népszerű műsorvezető szerint a televíziós és rádiós szereplései elég rutint adtak a stresszkezeléshez. A közönség nagyon szerette az általa megtestesített figurát, amit töretlen tapssal honoráltak. Az előadást zajos siker övezte.

A színészeti ambícióiról faggatva Áron csupán annyit mondott, hogy nem tudja elképzelni, hogy a színjátszás miatt minden mást feladjon. A kollégái már előre kongatták a vész- és egyben sikerharangot, miszerint a Robin Hood győzelme után a szakma elhalmozz rengeteg felkéréssel. Bár ha valóban így lenne, akkor is csak vendégszínészként szerepelne, hiszen eredeti hivatását, a tévézést és rádiózást nem tudná feladni.

Arra a kérdésre, miszerint a rengeteg munka mellett marad-e ideje pihenésre és a családjára, a következőket válaszolta:

– Sok mindent kell belesűrítenem az életembe, a zenekaromat, a rádiózást, a tévézést, a színészetet és a családomat. Megpróbálok minél több időt tölteni velük, de a sok munka miatt most nem tudom, hogy mikor tudunk elmenni pihenni.

Forrás: Blikk/HirExtra