Mesterházy rendet akar az MSZP-ben

Felgyorsítanák a fegyelmi és etikai ügyek kivizsgálását a szocialista pártban: az új pártelnök Mesterházy Attila a közjogi kabinet tagját, Bárándy Gergelyt bízta meg az új struktúra kidolgozásával - írja szerdai számában a Népszabadság.

A politikus a lapnak hangsúlyozta: nem "párton belüli ÁVH-t" akar létrehozni. Hozzátette: "a párttagság részéről határozott igény mutatkozott arra, hogy azokban az ügyekben, amikor bizonyos személyekre és így a pártra is ráragadt a korrupciógyanú bélyege, a lehető leggyorsabban el tudjunk járni. Gyorsan, hatékonyan és igazságosan".

A politikus szerint a jelenlegi pártszabályozás sok esetben lassúvá és körülményessé teszi az eljárásokat. Példaként hozta fel, hogy ha valaki az országos etikai és egyeztető bizottság döntése ellen fellebbezni kívánna, úgy azt csak a tisztújító kongresszushoz teheti meg, amely normál esetben kétévente van. "Arra kaptam megbízást, hogy kidolgozzak egy gyorsabb és hatékonyabb eljárási rendet" – erősítette meg a lapnak az MSZP országos elnökségének tagja.

Forrás: MTI