Segítség a károsultaknak

Több mint százötven család kapott ingyenes jogsegélyt Borsodban, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pedig megkezdte az adományok szétosztását.

A BKIK 1 millió forint adománnyal segített a rászorulókon, a gyűjtésből befolyt összeget három település és egy óvoda között osztották szét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara segítségével megkeresték a legrosszabb helyzetben lévő településeket, így százezer forintot adományoztak az alsózsolcai Fekete István óvodának, a fennmaradó pénzt Abaújszántó, Szendrőlád és Sajóecseg települések között osztották szét egyenlő arányban - közölte a szervezet az MTI-vel.

Két nap alatt több mint százötven család kapott ingyenes jogsegélyt Borsodban: Felsőzsolca, Ónod, Szikszó és Sátoraljaújhely polgárai vehettek részt jogi konzultáción, amelyen megtudták a többi között azt, hogy kihez és hogyan fordulhatnak segítségért az árvizet követő problémáik megoldásának érdekében. A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. jogászai szóbeli tanácsadással és különféle nyomtatványok kiosztásával is segítettek - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel

Forrás: MTI