Újabb görög sztrájk

Görögországban nem okoz súlyos gondot a közúti fuvarozók sztrájkja - állították az MTI-nek telefonon nyilatkozva helybeli utazásszervezők. Pénteken már ötödik napja tartott a görög fuvarozók sztrájkja, akik közül is különösképpen az üzemanyag- és a friss áruszállítók elégedetlenek.

Ennek következtében több hírügynökségi forrás szerint súlyos zavarok keletkeztek az üzemanyag- és az élelmiszerellátásban. Turisták ezrei rekedtek az országban, köztük magyarok is.

Bikákisz Melinda utazásiiroda-tulajdonos a Peloponnészoszi-félszigeten lévő Tolo üdülőhelyről elmondta, hogy valóban akadozott az üzemanyag-ellátás, az elmúlt napokban a benzinkutak csak szakaszosan tudták kiszolgálni az autósokat. A kutakhoz érkeztek üzemanyag-szállítmányok, de a készletek nem feltétlenül tartottak ki a következő szállításig. Mindenesetre azok a magyar turisták, akikről az utazásszervező tudott, és haza akartak menni Magyarországra, mind el tudtak vagy tudnak indulni gépkocsijukkal. Bikákisz Melinda szerint az áruszállításban nincs semmilyen fennakadás Tolóban és a közeli Náfplio városban.

Topozitisz Kiriákosz, aki idegenvezető Krétán, azt mondta: semmilyen ellátási probléma nincs a szigeten, sem üzemanyag sem élelmiszer tekintetében. Minden közlekedési eszköz jár.

Görögországi sajtóbeszámolók szerint az ország az összeomlás szélén áll; számos vállalatnál leállt a munka, a több mint ezer görög sziget és a külvilág közti kapcsolatot biztosító kompok közül sok a kikötőkben vesztegel, és érezhető a zavar a zöldség-gyümölcs ellátásban is. Több száz turista egyszerűen az út mentén hagyta bérelt autóját, miután elfogyott az üzemanyag, nyaralók tízezrei pedig szállodákban várják, hogy kinyissanak végre a benzinkutak, és tovább tudjanak utazni saját kocsijukkal.

A dpa hírügynökség szerint az utazásszervezők mielőbbi cselekvésre sürgetik a kormányt, mert attól tartanak, hogy a nyári szezon közepén teljesen megbénul az idegenforgalom. Az egyetlen reménysugár az, hogy folynak a tárgyalások a sztrájkoló sofőrök szakszervezetei és a kormány között.
Forrás: MTI