Fél millió éves a Spanyolországban talált koponya

Félmillió éves komplett koponyát tártak fel Spanyolország északi részén, Burgos közelében, az atapuercai barlangokban.

Ez a második, a helyszínen
előkerülő teljes koponya, ami a Homo antecessor tartós jelenlétére utal a térségben. A Craneo5 néven szereplő előző lelet jelenleg a burgosi humánevolúciós múzeumban látható, s a "világ legteljesebb fosszíliájaként" emlegetik - olvasható az Archaeology Daily News (http://www.archaeologydaily.com) című régészeti hírportálon.

Az Atapuercai Alapítvány közleménye szerint mivel gyakorlatilag az egész koponya előkerült, a tél folyamán elvégzik a csontok rekonstrukcióját.

Az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított atapuercai barlangokat a XIX. század végén fedezték fel egy vasúti alagút építésekor, ám az első ásatásokat csupán 1978-ban végezték, majd hat évvel később folytatták, amikor 150 őskori emberi maradványt fedeztek fel. 1992-ben került elő egy teljességgel ép emberi csontváz, két évvel később pedig 800 ezer éves emberi maradványokat fedeztek fel.

Ezek lehettek az első emberek, akik Európába érkeztek, a Homo antecessor, azaz az "úttörő", vagy "előfutár" ember. A Homo antecessor, amely a neandervölgyi ember, valamint a Homo sapiens előtt élt, az atapuercai barlangokhoz hosszú vándorlás után érkezett: Afrikából a Közel-Keletre ment, majd Észak-Itália és Franciaország érintésével jutott el Spanyolországba. A két folyó összefolyásánál fekvő helyszín kellemes éghajlata, gazdag növény- és állatvilága okán igen kedvező körülményeket biztosított az ember letelepedésére.

Az antropológusok régóta vitatkoznak azon, hogy a Homo antecessor és a Homo sapiens milyen rokonságban állt egymással. Egyes vélemények szerint evolúciós "kapocs" volt a Homo ergaster ("munkás" ember) és a Homo heidelbergensis (heidelbergi ember) között. Mások szerint az emberi nem egy önálló fajáról van szó, amely a Homo ergasterből fejlődött ki, de vannak olyan vélemények, hogy az "előfutár" ember a heidelbergi emberrel azonos, aki a pleisztocén korban, 600 ezer és 250 ezer évvel ezelőtti időszakban népesítette be kontinensüket.

Az "előfutár" ember 160-180 centiméter magas volt, a férfiak testsúlya elérte a 90 kilogrammot, agyuk térfogata 1000-1150 köbcentiméter volt, vagyis kisebb, mint a modern emberé.
Forrás: MTI