Kokó szívesen lenne a MOB elnöke
Kovács István biztosan jelölteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztjére, s már régóta készül erre a feladatra - erről az olimpiai bajnok ökölvívó annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy Schmitt Pál vasárnap jelezte, lemond posztjáról, mivel köztársasági elnökként nem maradhat MOB-elnök.
"Amíg elnök urat augusztus 6-án be nem iktatják köztársasági elnöknek, addig kampányolni vagy arról beszélni, ki lesz az utód, nem nagyon érdemes, mert bár a magyar sport rossz helyzetben van, de a MOB elnöksége működik, a londoni felkészülés is zajlik - mondta Kovács István, aki az elnökség tagja. - Az biztos, hogy én jelöltem magam, s a jelöléshez szükséges két MOB-tagon túl lényegesen többen biztosítottak támogatásukról. Egyetértek elnök úrral abban, hogy jó lenne, ha olimpikon, s még jobb, ha olimpiai bajnok lenne a MOB következő elnöke is."
Az amatőrként és profiként is világbajnok Kovács "Kokó" István hozzátette, kormányzati szándék, hogy az elmúlt nyolc évvel ellentétben lényegesen komolyabb feladatokat kapjon a MOB, s úgy érzi, ez egybeesik az általa képviselt elképzelésekkel.
Kovács, aki a MOB sportolói bizottságának vezetője is, már régóta készül arra, hogy MOB-elnök legyen, a MOB vezetésébe is ezzel a szándékkal került be:
"Több helyen egyeztettem már erről, elnök úrral is részt vettem oktató jellegű beszélgetéseken, s bírom az ígéretét arról, hogy megválasztásom esetén mindenben számíthatok a segítségére."
Az Atlantában aranyérmes Kovács reméli, hogy minél többen pályáznak majd az elnöki posztra, s az elnökségi tagok között több olyan felkészült szakembert lát, akiknek a neve szóba kerülhet Schmitt Pál utódaként:
"Az elnökségi tagok közül én vagyok a legfiatalabb és talán ez mellettem szól, mivel hosszú távú munka vár ránk, nem is csak London vagy Rió, hanem a magyar sport jövője a tét" - nyilatkozott a 39 éves sportvezető.
Vaskuti csak erős támogatottsággal vállalná?
Az 1980-as moszkvai ötkarikás játékok kenus bajnoka, Vaskuti István azt mondta: megtisztelő, hogy felmerült a neve a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjával kapcsolatban, s vállalná is a jelölést, de csak komoly támogatottság esetén.
"Nem akarnék senkivel sem szembemenni, háborúskodni, ezért csak abban az esetben indulnék harcba a posztért, ha a tagság részéről valóban érezném az akaratot - mondta hétfőn az MTI érdeklődésére a hazai kajak-kenu szövetség szakmai alelnöke, a nemzetközi sportági szövetség első alelnöke. - Most tehát várakozom, majd meglátjuk, mit hoz a jövő, önjelölt semmiképpen nem leszek. Ez egy nagyon fontos, komoly, összetett, egyben közéleti feladat is.
Ráadásul egy olyan nagy ember után következni, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is meghatározó szerepet tölt be, nem könnyű. De hangsúlyozom: ha azt érezném, hogy széles a támogatottságom, belevágnék."
Arra a kérdésre, hogy ő kit tartana alkalmasnak a MOB-elnöki tisztre, az 54 éves sportvezető azt mondta: "Vannak szimpatikus arcok, de egyelőre nem szeretnék állást foglalni. Akit megválasztanak, azt mindenképpen teljes mellszélességgel támogatni fogom a munkájában."
Schmitt Pál vasárnap jelezte, lemond tisztéről, mivel köztársasági elnökként nem maradhat MOB-elnök. Utódaként Vaskuti mellett elsősorban Kovács István elnökségi tag, valamint Gyulay Zsolt MOB-alelnök neve merült fel. Mindannyian olimpiai bajnokok.