Baleset: hét halott Kairóban

Hét ember vesztette életét szerdán Kairóban, miután összedőlt egy ötemeletes lakóépület - jelentette a MENA hivatalos egyiptomi hírügynökség.

 A szerencsétlenség az egyiptomi főváros történelmi iszlám negyedében történt. A mentési munkálatokat végzők a romok alól hét holttestet húztak ki, egy ember pedig súlyosabb töréseket szenvedett, de túlélte a balesetet. Biztonsági források és tanúk szerint az ötemeletes épületre vonatkozóan kiürítési parancs volt érvényben az omlásveszély miatt. A felső négy emelet lakóit már kiköltöztették, a földszinten azonban továbbra is üzemeltettek egy pékséget, amelynek dolgozóit az épületben szállásolták el.

Az ügyészség értesült a tragédiáról, és az ügy kivizsgálását rövid időn belül megkezdik.

A hasonló esetek gyakoriak Egyiptomban, különösen a sűrűn lakott városrészekben, ahol az építkezésekre laza biztonsági előírások vonatkoznak, és az épületek karbantartása gyakran elmarad. A hónap elején a főváros Subrán negyedében omlott össze egy négyemeletes lakótömb, aminek következtében négy ember vesztette életét.
Forrás: MTI