A szokásosnál rövidebb, ám idén is "magyar" lesz az Budapest Pride, ugyanis borítékolható: a szélsőjobb ezúttal sem hagyja ki a számára évről-évre kötelezően értékesítendő ziccert. Mit lép a kormány, hova lép az ellenzék?

A melegfelvonulásnak (Budapest Pride, Meleg Méltóság Menete stb.) komoly magyarországi hagyományai vannak. Idén már a tizenötödik alkalommal vonulnak a főváros főteréről melegek, leszbikusok, bi- és transzszexuálisak, és persze a velük szolidaritást vállalók. Azért, hogy felhívják a figyelmet a többségi társadalom szexuális kisebbségekkel szembeni intoleranciájára.

Az elmúlt években (és főleg a szerencsétlen 2007-es esztendő óta) azonban a melegfelvonulás szétverésének, jobb esetben is ellehetetlenítésének szintén jelentős tradíciója alakult ki. Miközben tehát a felvonulás szervezői a rövidített útvonallal gesztust gyakorolnak és bizakodnak, hogy előbb utóbb ismét méltósággal vonulhatnak az egyenlő bánásmódért, a melegségtől hőgutát kapók ismét a nyugalom megzavarására alkalmas eszközök után néznek.



Kevesebb kordon, rövidebb útvonal
A rövidebb útvonallal szervezők idén szerettek volna gesztust tenni, hiszen kevesebb embert zavarnak a közlekedésben. Bár ennél kicsit többről van szó. Az a szervezők szerint az egyeztető tárgyalások során a rendőrség is kérte, hogy rövidebb legyen az útvonal. A felvonulás idején ebben az évben is hermetikusan lezárják a mellékutcákat. Steigler Sándor közlése szerint a rendőrök arra hivatkoztak, hogy az árvíz miatt (a Margitszigeten kellett körülkeríteni az életveszélyes fákat) nem áll rendelkezésükre elegendő kordon, így a teljes úton nem tudják garantálni a biztonságot.
Népszabadság
A 2010-es felvonulás jóval rövidebb lesz, mint az eddigiek. A résztvevők ezúttal hanyagolják az Andrássy út egészét, csupán az Oktogon és a Hősök tere között tesznek egy „oda-visszát”. (Bővebben keretben.) Az esemény – amelyet a rendőrség csakúgy, mint az elmúlt években – ezúttal is kordontengerre, a környező utcák hermetikus lezárásával kénytelen majd biztosítani, délután három órakor kezdődik.

A hétvége fő belpolitikai eseményét ugyan nem a melegfelvonulás, hanem az MSZP rendkívüli tisztújító kongresszusa szolgáltatja, ennek ellenére borítékolható: pártpolitikai szempontból sem lesz egyszerű menet az idei.

Először is: az újdonsült kormánypártok ma esnek át a tűzkeresztségen, már ami az utóbbi években megszokottá vált demonstráció-ellendemonstráció kultúra kezelését illeti, vagyis mindenki kíváncsi rá, a Pintér Sándor irányította Belügyminisztérium vajon mihez kezd a törvényes megmozdulással, valamint a várható szélsőséges rohamokkal.

Mint már ismert, a szocialistáknak sikerült rászervezniük a tisztújításukat a melegfelvonulásra, ennek ellenére Török Zsolt, az MSZP esélyegyenlőségi ügyvivője ígéri: vagy ő, vagy más hivatalosan is képviselni fogja a pártot a rendezvényen. Mint a HírExtrának adott tegnapi interjújában elmondta, „örülne” neki, ha fideszes, netán KDNP-s kollegával is összefuthatnának, ám erre ő maga és bevalljuk, mi is kevés esélyt látunk.

Mi tagadás: a jobboldali, polgári szövetség politikusai – nyugat-európai elvrokonaikkal ellentétben (lásd keretben) – rendszerint messze elkerülik a Budapest Pride-ot, helyette a melegfelvonulást ellenző hangokat hallatnak. Ezúttal azonban a kormánynak már csak hivatalból is képben kell lennie: „a rendőrség megfelelő erőkkel készül a szombati Budapest Pride 2010 elnevezésű rendezvényre” – jelezte Pintér Sándor belügyminiszter pénteken.

Külhoni módi
A szervezők becslései szerint csaknem egymillióan csatlakoztak a múlt szombati londoni melegfelvonuláshoz. A népünnepély jellegét öltő tarka parádét számos zenei és egyéb kulturális rendezvény kísérte. A felvonuláson részt vett Boris Johnson, a brit főváros konzervatív polgármestere is. Több mint 600 ezren vettek részt egyhete Berlinben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A francia méltóság menetén a legfeltűnőbb viseletben vonuló transzvesztiták mellett nagyon sok heteroszexuális, sőt családok is részt vettek a menetben. A rendezvény minden incidens nélkül zajlott. Nápolyban is közel 150 ezer (nézelődőkkel együtt 300 ezer) résztvevő volt a méltóság menetén. Várhatóan több külföldi diplomata is jelen lesz a mai budapesti felvonuláson. Steigler Sándor főszervező szerint a brit és a svéd politikai attasé már jelezte, hogy biztosan eljön.
MTI/HírExtra-gyűjtés
A két új parlamenti párt közül a nagyobb erősen ellenzi a felvonulást és nemhogy tűri, de kimondva- kimondatlanul támogatja is az annak szétverését célzó szélsőséges szerveződéseket. A kisebb pedig már csak következetességből is kiáll a melegek jogaiért. (Az LMP tavaly is kinyilvánította, hogy a Lehet Más a Politika „szolidaritásáról biztosítja a szombati Meleg Méltóság Menet résztvevőit, akiket erőszakos támadással fenyegetnek, és kiáll a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) polgárok emberi méltósága mellett”.)

Kis magyar felvonulástörténet

Az alábbiakban röviden, címszavakban, a teljesség igénye nélkül emlékeztetünk néhány emlékezetes momentumra az elmúlt évek felvonulásaiból. 2005-ben az Árpádsávos zászlaját akkoriban még csak bontogató Jobbik már a Pride megakadályozásáért agitál. Arra kérik Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitányt, vonja vissza a melegfelvonulást tudomásul vevő BRFK-határozatot. A homoszexualitást reklámozó demonstráció szerintük súlyosan sérti a gyermeki jogokat, a kiskorúak egészséges erkölcsi fejlődéséhez való jogát.

2007-ig komolyabb rendőri biztosítás hiányában is különösebb balhé nélkül érnek véget a felvonulások, ekkor azonban elszabadul a pokol. Több száz ellentüntető tojással, homokkal töltött zacskókkal, sörösüvegekkel és füstbombákkal dobálja meg a melegfesztivál résztvevőit. A rendőrség nyolc embert előállít. Egy meleget a felvonulás után megtámadnak egy kocsmában – írja az Index.

Baljós árnyak
Támadás már kettő is volt a vasárnap óta tartó rendezvénysorozattal kapcsolatban. Vasárnap este hét óra körül, a megnyitó után tucatnyi neonáci jelent meg a budapesti Művész mozi előtt, majd megpróbálták elvenni a mozira kitűzött szivárványszínű zászlót. A mozi előtt posztoló rendőröknek ezt sikerült megakadályoznia, de a körút egyik mellékutcájában a csoport két tizenéves tagja arcul ütött egy, a fesztiválról távozó vendéget.
Ettől kezdve minden évben vannak kisebb nagyobb atrocitások, 2008-ban az Oktogonon és a Hősök terén is könnygázt és vízágyúkat vet be a rendőrség a melegfesztivál ellenzőivel szemben. Az Oktogonnál egy rendőrségi kisbuszt felgyújtanak. A felvonulókat folyamatosan dobálják. A rendezvény után megtámadják Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselőt és a másságát vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt. Egyikőjük sem sérül meg. Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő szája szélét azonban sikerül megütni.

2009-ben a radikális jobboldal mellett már a KDNP, illetve annak ifjúsági szervezete is erősen tiltakozik a felvonulás ellen, mondván, a felvonulás biztosítása rengeteg anyagi eszközt emészt fel, a menet korlátozza a forgalmat és megbotránkoztatja az embereket. Ékes Ilona fideszes képviselőasszony szintén a rendezvény törlésére buzdít, ám süket fülekre talál a szocialista vezetésnél, amelynek ex-miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc személyesen is kifejezi szolidaritását az LMBT-közöséggel.