Kerékpáros fesztivál lesz Békésen

Igazi kerékpáros fiesztára készülnek július végén Békésen; a Fenntartható Térségért Alapítvány (FETA) ugyanis hagyományteremtő rendezvényt rendez, az I. Békési Kerékpáros-fesztiválon egy kiállítás keretében bemutatják a „kerékpárok legjeit”.

Szinte nincs az a kategória, melyre ne lehetne még nevezni. A jelentkezők közül eddig a legtöbben a legkülönlegesebb festés és forma, illetve a legkorszerűbb kerékpárok kategórában neveztek.

Emellett azonban a július 23-25 között megrendezendő kiállításra várják a legkisebb, a legnagyobb, a legcsúnyább, a legöregebb, a legfiatalabb, a legbonyolultabb, a legkülönlegesebb vagy a legdrágább kétkerekűt is, de lehetnek még kategóriák, melyeknek csak a fantázia szabhat határt - mondta Domokosné Bartyik Márta, a FETA kuratóriumi tagja az MTI-nek.

Az I. Békési Kerékpáros-fesztivál célja az, hogy az egy helyre összegyűlt kerékpárbarát személyeket, szervezeteket bringás sport rendezvényekkel, programokkal, kiállításokkal szórakoztassa a Kettős-Körös mentén elhelyezkedő „Kerékpárosbarát Település” címmel rendelkező Békés városában.

A kerékpáros programok közt megjelennek majd veterán kerékpárosok, de érkeznek a pekingi kerékpáros expedíció résztvevői is.

A huszonegyezer fős település fesztiváljára mintegy ezer biciklist várnak. A visszajelzések szerint a helyiek mellett az ország számos pontjáról érkeznek majd vendégek.

Az alapítvány fő célja egyébként a sport-turisztika-kultúra hármas egységének megteremtése és erősítése a térségben - mondta el Domokosné Bartyik Márta.

Forrás: MTI