Tőkés László és a virtuális vasfüggöny

Tőkés László az EU-ban továbbra is létező, az új tagokat a régiektől elválasztó "virtuális vasfüggöny" lebontásán dolgozik - mondta az Európai Parlament (EP) nemrégiben megválasztott alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A romániai magyar politikus úgy vélte, megkönnyíti e cél elérését, hogy az EP elnöke, a lengyel Jerzy Buzek szintén az unió egyik kelet-európai tagállamából érkezett. A csatlakozással az új tagországok ugyan formálisan eljutottak Európába, de ennek ténylegesen is meg kell valósulnia - nyilatkozta.

Az alelnök beszámolt arról, hogy csütörtökön találkozott Jerzy Buzekkel, aki elmondta, az oktatás, a kultúra és az egyházi kapcsolatok feladatköre Tőkés László "hivatásával egybeillő szolgálati terület". Az EP elnöke megismételte továbbá felkérését, hogy Tőkés László vegyen részt az európai vallási vezetők július 19-i brüsszeli találkozóján, s az eseményen együtt képviseljék az EP-t.

A Lisszaboni Szerződés is fontosnak tartja a vallási párbeszéd megvalósítását - emlékeztetett Tőkés László. Hozzáfűzte: intézményesíteni és rendszeresíteni kell az egyházakkal, vallásokkal ápolt kapcsolatot. Feladatairól az alelnök kiemelte, elődje, Schmitt Pál munkáját viszi tovább, foglalkozni kíván a sporttal és az ifjúsági ügyekkel is. Mindemellett kiemelten kezeli a kisebbségek és a magyar-román megbékélés ügyét is - tette hozzá.

Forrás: MTI