Érettségi sajtóból

Először tettek érettségit a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) által fejlesztett Sajtó és nyilvánosság tantárgyból a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákjai - közölte az egyesület bizottsági elnöke pénteken az MTI-vel.

Jánossy Gábor, a MLE olvasásra nevelési bizottságának vezetője elmondta: a helyi Madách Gimnázium egyfajta módszertani kutató-fejlesztő bázisként hosszú évek óta részt vesz az egyesület olvasásra nevelési programjaiban, így amikor az új tantárgy beépíthetővé vált az oktatási programba, kézenfekvő volt, hogy ez a salgótarjáni iskolában történjen meg.

A fenntartó önkormányzat úttörő szerepet vállalt, amikor megteremtette az új érettségi tárgy bevezetésének lehetőségét - mondta Jánossy Gábor, hozzátéve, hogy az új tantárgy más tárgyak elméleti anyagainak befogadásában is segít, és módszertani ismeretei révén könnyíti az információk rendezését, elemzését.

Az egyesület a sikeres érettségi vizsga, illetve a kétéves képzés tapasztalatai alapján azt tervezi, hogy jelentősen kiszélesíti a tantárgyat felvevő iskolák körét, az oktatásban Salgótarján módszertani központként venne részt.

Salgótarján önkormányzata 2008 februárjában döntött arról, hogy támogatja az új érettségi vizsgatárgy felvételét; a követelmények akkreditálását az Oktatási Hivataltól kérte az iskola.

A középiskolában 11. évfolyamon, illetve 2004-től a humán specializációjú osztályokban is oktatták a média tantárgyat. Azt megelőzően, 1996-2003 között, újságíró szakképzés is folyt a 13. évfolyamon.
Forrás: MTI