Még a héten bedobja a Fidesz a leendő Házelnök nevét?

Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, kit támogat házelnöknek - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A jelölés jogával a képviselőcsoport számára a párt elnöke, Orbán Viktor él majd; a Fidesz-KDNP-frakciószövetség pedig július 19-ig meghozza döntését - mondta, hozzátéve, hogy mivel a vitát még nem folytatták le, nem tudja megmondani, kik az esélyesek.

Az Országgyűlés várhatóan július 19-én választ új házelnököt.

Lázár János hangsúlyozta: azon a napon nemcsak ebben a kérdésben kell döntenie a parlamentnek, hanem - a tervek szerint - legalább két alkotmánybíró megválasztásáról, valamint Kaltenbach Jenő helyéről is.

A Népszabadság múlt csütörtöki számában írt arról, hogy július 1-jei hatállyal beadta lemondását Kaltenbach Jenő, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke.
Forrás: MTI