RMDSZ már tizedszer

Februárban tartják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) X. Kongresszusát - határozta el Marosvásárhelyen a szövetség keretében működő Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT).

Az RMDSZ közleménye szerint a testület pénteki ülésén egyetértett a kongresszus helyszínére vonatkozó pályázati kiírással, és elfogadta a kongresszus megrendezésének időpontjára vonatkozó javaslatot is, amelynek értelmében a legfelsőbb döntéshozó fórum tanácskozását 2011. február 26-án és 27-én rendezik meg. Ezt a szövetség "miniparlamentjének", a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) még meg kell erősítenie.

Az SZKT-nak szombaton kellett volna üléseznie, de az ország gazdasági helyzetét érintő pénteki események miatt az ülést két héttel későbbre halasztották.

Pénteken ugyanis a román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kormány korábbi takarékossági programjának egyes részleteit, így nem csökkenhetnek 15 százalékkal a nyugdíjak, ahogyan azt a kormány korábban tervezte. Emil Boc ezért szombatra rendkívüli ülésre hívta össze kabinetjét, azon Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek és az RMDSZ-es minisztereknek is részt kellett venniük. Az ülés eredményeként a kormány 24 százalékra emelte az áfát, s azt is eldöntötte, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.

Így Marosvásárhelyen pénteken csak arra volt lehetőség, hogy a TEKT megvitassa és az SZKT-nak elfogadásra javasolja az RMDSZ gazdaságélénkítő intézkedés-csomagját. Kedvezően véleményezte az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, valamint a gazdasági munkacsoport által kidolgozott dokumentum elveit, amely többek között a kis és közepes vállalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a romániai bankrendszer többlet-adóztatását irányozza elő.
Forrás: MTI