Matt LeBlanc összekeveri szerepét az élettel

A nagysikerű Jóbarátok sorozat nőfaló figurája, a kissé buta ámde ártalmatlan Joey-ja a híres hírhedt Tribbiani-stílusban csábította el legutóbbi áldozatát, egy brit színésznőt. Mindeközben párja, Andrea Anders várta otthon.

Londonban forgatja LeBlanc a BBC2 számára a legújabb sorozatát, ebben önmagát alakítja. A forgatás alatt ismerkedett meg Holly Magrathtal, a színésznőt azonnal kinézte magának és korábbi karakterének megfelelően ráhajtott. Joey ellenállhatatlan stílusával nyomult, szinte azonnal elbűvölte a lányt.

– Pezsgőt rendelt, és órákig nézett a szemembe, miközben magamról meséltem neki – pakolt ki végül a nagy nyilvánosságnak az afférról Holly. – Az első két randin nem bújtam ágyba vele, így aztán nem adta fel. Harmadszorra azonban már nem tudtam ellenállni. Mondanom sem kell, hogy másnap épp úgy jártam, mint Joey összes barátnője a Jóbarátokban.

Illetve valamivel jobban, hisz Holly a beteljesedés után legalább egy SMS-t kapott, míg Joey rendre nem hívta többé behódolt csajait.

– Alig hogy hazaértem az együtt töltött csodás éjszaka után, megkaptam az SMS-t, amiben közölte, hogy nem találkozhatunk többé – mondta Holly, aki szégyelli ugyan, hogy rászedték, de nem bírta magában tartani a pikáns epizódot.

Forrás: Blikk/HirExtra