Schiffer beszámolt Sólyomnak

Az LMP helyzetéről, a parlamenti frakció működéséről és az elmúlt négy hét törvényhozási munkájáról beszélgetett Sólyom László és Schiffer András, miután az államfő meghívására az LMP frakcióvezetője a Sándor-palotába látogatott - közölte az MTI érdeklődésére az LMP-s politikus.

Schiffer András hozzátette, hogy a körülbelül háromnegyed-egy óra időtartamú megbeszélésen kitértek az alkotmányos intézmények státuszára is, egyúttal elismerését fejezte ki Sólyom Lászlónak az államfő elmúlt öt éves tevékenységéért.

A politikus a látogatás kapcsán azt mondta, korábban is bevett dolognak számított, hogy a parlamenti pártok és frakciók tájékoztatták a köztársasági elnököt a munkájukról. Véleménye szerint miután az LMP egy új párt, nyilvánvaló, hogy az államfőt érdekelte, hogyan kezdődött parlamenti tevékenységük.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken a találkozó tényéről.

Forrás: MTI