Ismét szájkosár kerül a médiára?

Lendvai Ildikó "szájkosártörvényeknek" nevezte a Fidesz médiával összefüggő törvénymódosítási javaslatait. Az MSZP elnöke azért fogalmazott így, mert szerinte a médiacsomag az eszköze annak, hogy ne legyen szabad a vélemény és kiegyensúlyozott tájékoztatást a közszolgálati médiában.

"Szájkosártörvényeknek hívom őket, mert mindegyik valamilyen eszköze annak, hogy sokféle vélemény, szabad vélemény, kiegyensúlyozott tájékoztatás a közszolgálatban biztos ne legyen. Ott csakis kormánypárti irányítás legyen" - mondta Lendvai Ildikó az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este.

Az MSZP elnöke szerint a médiacsomag alkotói Tisza István egykori magyar miniszterelnök a múlt század elején született sajtótörvényét vették át. Mint mondta, abban az időben hoztak olyan sajtótörvényt, hogy a véleményt is helyre kell igazítani.

A Tisza-féle sajtótörvény arra volt jó, hogy tönkretegyék a Népszavát és az akkori liberális napilapot, Az Est lapot - emlékeztetett Lendvai Ildikó.

Az összesen öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők még múlt pénteken nyújtották be. A két képviselő egyebek mellett azt kezdeményezte, hogy a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tulajdonosi tanácsadó testületének jogutódjaként hozzák létre a Közszolgálati Közalapítványt. Létrejönne továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek autonóm államigazgatási szerve a Médiatanács lenne. A csomagnak része egy alkotmánymódosítási javaslat, egy nagy terjedelmű - a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló - előterjesztés, két országgyűlési határozat, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány is.

Forrás: MTI