Botrány és Jobbik egy kilakoltatás során

Több, jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt azon a tiltakozáson, amelyet civilek szerveztek kedden egy budafoki családi ház elé, mert annak lakóit tartozás miatt kilakoltatták.

Az MTI helyszíni tudósítójának Sneider Tamás, az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának jobbikos elnöke elmondta, hogy egy négygyermekes családot lakoltattak ki a XXII. kerületi, Csengő utcában lévő házukból a jogerős bírósági végzés birtokában, mert mintegy 21 millió forintos tartozást halmoztak fel.

A rendezvény elején Sneider Tamás mellett jelen volt még Baráth Zsolt, Vágó Sebestyén és Staudt Gábor, akik szintén a Jobbik országgyűlési képviselői.

A képviselők polgári engedetlenségre hivatkozva elállták a kiérkező mintegy 60 készenléti rendőr útját, ezért igazoltatták őket és felírták adataikat. A képviselők nem álltak ellen, és mint kérdésre elmondták, tisztában vannak tettük következményével.

Vágó Sebestyén az MTI kérdésére azt mondta, hogy ha szabálysértési ügy lesz tettükből, akkor önként lemondanak a mentelmi jogukról és vállalják a következményeket.

Az elárverezett házat mintegy 40 szimpatizáns szállta meg, akik nem akarták beengedni a bírósági végrehajtót. A kaput leheggesztették és egy ideig megakadályozták a bejutásban az új tulajdonost, aki árverésen jutott hozzá az ingatlanhoz.

Ezért a rendőrök, akik egyébként teljes védőfelszerelésben jelentek meg a helyszínen, betörtek a kertbe, ahonnan kiterelték a szimpatizánsokat.

A rendőrség nem alkalmazott erőszakot, és a civilek sem álltak ellen erőszakosan, a házban élő egyik családtaghoz, egy idős nőhöz viszont mentőt kellett hívni, mert rosszul lett.

Szabó Gábor jobbikos képviselő kedden az Országgyűlésben ügyrendi felszólalásában bejelentette, hogy azok a jobbikos parlamenti képviselők, akik nem szólalnak fel kedden a parlamentben, elhagyják az üléstermet, csatlakoznak társaikhoz, és akár polgári engedetlenség útján is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kilakoltatást megakadályozzák.

Időközben Lenhardt Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője egy közleményt is kiadott, amely emlékeztetett arra, hogy a Jobbik már a választási programjában is megígérte, hogy a kilakoltatásokat megakadályozza, és a nehéz helyzetbe került embereknek, családoknak minden tőle telhető segítséget megad.

A kilakoltatási procedúra végére már összesen 20 jobbikos országgyűlési képviselő volt a helyszínen, de a kilakoltatást nem tudták megakadályozni. A tiltakozás szervezője ezt követően be is jelentette a rendezvény végét.

A helyszínen felmerült, hogy jogtalan a kilakoltatás, mert jelenleg moratórium van érvényben.
A kilakoltatási moratóriumot a Bajnai-kormány rendelte el a téli időszakra. Orbán Viktor miniszterelnök június 8-án bemutatott, 29 pontos akciótervében már szerepelt ennek az időszaknak a 2010 év végéig történő meghosszabbítása, majd a kormány június 10-ére datált, 194/2010. számú (a Magyar Közlöny 2010. évi 99. számában megjelent) rendelete ezt a moratóriumot be is vezette. A kihirdetésével egyidejűleg hatályba lépő rendelet megfogalmazása szerint "a kötelezett által lakott lakóingatlan (...) 2010. december 31-éig nem értékesíthető, árverési hirdetmény csak ezen időpontot követően tehető közzé".

Budapesten Demszky Gábor főpolgármester 2009 októberében hirdetett kilakoltatási moratóriumot a téli időszakra, amely április 15-én lejárt.
Forrás: MTI