Új vezetőedzője van a Kaposvárnak

Sisa Tibor két évre szóló szerződést kötött szombaton a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvár csapatával.

A klub honlapjának beszámolója szerint a 49 esztendős edző székfoglalójában elmondta: a tisztességes, becsületes munka híve, és a fő célja, hogy a kaposvári együttes megőrizze helyét az élvonalban.

"Nagyon sokan közvetve vagy közvetlenül jelentkeztek a Rákóczi kispadjáért, mert Magyarországon sokkal több az eszkimó, mint a fóka. – mondta Horváth Miklós elnök. - A választásunk azért esett Sisa Tiborra, mert úgy látjuk, az ő egyénisége, alázata, eredményei és tapasztalatai megfelelnek a mi egyesületünk célkitűzésének, helyzetének és megítélésének."

A Kaposvár 2004-ben jutott fel az élvonalba Prukner László irányításával, s azóta ő ült a csapat kispadján. A tréner június elején a Ferencvároshoz távozott.
Forrás: MTI