Biztos, hogy Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet nem léptetik vissza a fővárosi szocialisták - írta ma a Népszava. A pártközeli lap azonban téved. Horváth megy. Szili Katalin pedig - a TT jelöltjeként - jöhet.

Mint azt a Népszava pénteken írta: „a budapesti MSZP csak abban az esetben sorakozna fel egy pártokhoz közvetlenül nem köthető civil mögé, ha más szervezetekkel közösen indíthatnák a jelöltet az önkormányzati választáson.”

Ebben természetesen igazuk van. Abban azonban már kevésbé amit ezután hozzátettek, miszerint a lap úgy tudja, Horváth visszaléptetése nem valószínű.

Az igazsághoz legközelebb talán a következő mondatok állnak. „Bár vannak, aki bíznak abban, hogy az LMP-vel meg lehet állapodni, mások úgy gondolják, Schiffer András viselkedése lehetetlenné teszi az önkormányzati összefogást. Mások nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a Tisztelet Társaságával sikerül egyezségre jutni, a lap viszont úgy tudja, ez a szervezet önálló főpolgármester-jelöltet kíván állítani.” Erről azonban biztos információt a HírExtra sem tud.

Ami biztos

A HírExtra ellenben úgy tudja, hogy Horváth Csabát bizonyosan visszahívják a jelöléstől. Ezt a forgatókönyvet már többször is megírtuk. Először csak az ingyenes BKV kapcsán merült fel ennek lehetősége (mely kijelentést több szocialista politikus is szerencsétlennek nevezett), majd a tisztújítás kapcsán hívtuk fel arra a figyelmet, hogy Horváth vigaszdíjként kaphat posztot a párt elnökségében, sőt esetleg a budapesti pártelnöki székben, cserébe főpolgármester-jelölti visszaléptetéséért.

A döntést tehát úgy tudjuk, meghozták. Ami azonban kérdéses, az Horváth utóda. Már a HírExtra is többször jelentetett meg egyfajta esélylatolgatást a kérdésben. Itt főleg három lehetséges nevet jártunk körül: a két tizenharmadik kerületi politikust, Szanyi Tibort és Tóth Józsefet, illetve az újbudai Molnár Gyulát. Azonban már akkor is világossá tettük, egyikük sem tökéletes jelölt. Úgy tűnik, igazunk volt.

Civilek

A Népszava értesülését, miszerint a Tisztelet Társasága (TT) önállóan kíván indulni, mi is meg tudjuk erősíteni. Bizonyos körökből Szili Katalin nevét lehet hallani ennek kapcsán. Ha ez valóban igaz, akkor valóban nem elképzelhetetlen, hogy az MSZP is odaáll a TT mögé. Ennek nemcsak Szili Katalin személye miatt, hanem egy másik aspektusból is lehet haszna.

A legnagyobb problémát ugyanis nem a személy fogja okozni az MSZP-nek. A fő gond az új választási törvény, amely egyrészt kilenc napban maximalizálja az ajánlószelvények gyűjtésének idejét, illetve megnégyszerezi a kötelezően leadandó cetlik számát. Az MSZP-nek nagyjából 25 ezer cédulát kellene bő egy hét alatt összegyűjtenie. Ez, ha nem is lehetetlen, de megtréfálhatja a pártot. A TT-nek azonban nem okozhat komoly gondot a megfelelő számú cédula begyűjtése.

Szili Katalin egyébként – ha valóban igaz a hír – akár meglepetést is okozhat. A volt Házelnök olyan személyiség, aki integrálni tudja a baloldali, sőt esetlegesen a liberális szavazókat is. S mivel az LMP-nek szintén nagy gondja lesz a cédulák összegyűjtése, (ami akár odáig is fajulhat, hogy nem lesz nekik önálló jelöltjük), így az ő szavazóikat is begyűjtheti Szili.

Arról már nem is beszélve, hogy Szili van annyira profi politikus, hogy Tarlóssal szemben bármikor kiállítható.

Ősszel kiderül.