"Trianon-nap" lesz Révkomáromban

Szlovák és magyar rendezvények is lesznek pénteken Révkomáromban a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) "A trianoni szerződés és korunk" címmel 12 órai kezdettel konferenciát tart a Matica Slovenská szlovák kulturális egyesület helyi székházában.

A tanácskozás befejezése után a résztvevők a szlovák-magyar államhatárhoz vonulnak, ahol Trianon-emléktáblát avatnak fel. Értesülések szerint a híd közelében lévő földhivatal falán avatják majd fel az emléktáblát - annak felállítására azonban senki sem kért engedélyt a várostól, holott a hatályos törvények ezt előírják.

Ján Slota, az SNS elnöke közölte, hogy a párt teljes vezetése részt vesz az akción. Robert Fico miniszterelnök azt közölte, hogy az emléktábla avatásán a legfőbb szlovák közjogi méltóságok is jelen lesznek.

A T.Ü.Kör polgári társulás ugyanakkor Trianon-emlékoszlopot készült leleplezni pénteken délután Révkomáromban a református templom közelében. Miután a felállításhoz szükséges engedélyt visszavonták, valószínű, hogy az emlékoszlopot a megemlékezés alkalmával csak bemutatják.
Forrás: MTI