Szlovákia víz alatt

Több száz embert kellett kilakoltatni péntekre virradóra Kelet- és Közép-Szlovákiában, miután a megáradt folyók és patakok elöntötték lakóházaikat. Kassa megyében a legsúlyosabb a helyzet, ahol ráadásul egész éjjel folyamatosan zuhogott az eső.

Alsómislyén (Nizná Mysla) mintegy 200 embert kellett az éjjel kilakoltatni, mert az egyik helyi dombon, amelyen számos régi és új lakóház van, repedések keletkeztek, és földcsuszamlás fenyeget. Megrepedtek a házak falai is, ezért a hatóságok biztonsági okokból kiköltöztették a lakókat.

Kassa környékén kívül Igló, Nagymihály és Tőketerebes környékén vannak elöntve a falvak, a pincék, kertek megteltek vízzel, akadozik a közlekedés, problémák vannak az áram- és gázellátással. A Bártfai járásban egy romatelepet öntött el a víz az éjjel, s annak 120 lakóját Nizny Tvarozec település iskolájában helyezték el ideiglenesen. Problémák vannak az Eperjesi járásban is.

Hasonlóan komoly gondok vannak Délnyugat-Szlovákiában is, az Érsekújvárhoz közeli Nagysurány környékén, ahol a Zsitva és a Nyitra folyók, valamint a medrükből kilépett patakok árasztottak el hatalmas területeket. Nagysurány is veszélybe került, ezért a Zsitva másik oldalán két helyen is megnyitották a gátakat, hogy a folyó vize termőföldekre áradjon szét. Az éjjeli órákban a Nyitra vize 60 centimétert apadt, s remény van arra, hogy a helyzet megnyugszik.

Tardoskedden is víz alatt van a termőföldek és a kertek egy része. A Duna magas vízállása miatt leállították a vajkai kompot is. Az intézkedés visszavonásig marad érvényben. Közép-Szlovákiában a Losonci és a Rimaszombati járásban kritikus a helyzet, s péntekre virradóra összesen több mint 160 embert kellett kitelepíteni, mert házaikat elöntötte a víz, s azok lakhatatlanná váltak.
Forrás: MTI