Az OCÖ elfogadta a kisebbségi önkormányzati képviselők megnyírbálsását

Bár a törvénymódosító javaslattal nem ért egyet, elfogadja az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), hogy már az idei őszi választásokon csökkentsék a kisebbségi önkormányzati képviselők számát – mondta a szervezet elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: sürgetik ugyanakkor, hogy a települési önkormányzatokban állítsák vissza a kedvezményes mandátumot.

Kolompár Orbán közölte: a Hargitai János és Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlési képviselők által benyújtott javaslatot a 13 országos kisebbségi önkormányzat elnökei is megtárgyalták, és az eredeti, ötről három főre való csökkentés helyett négyfős testület létrehozásában állapodtak meg, ez az OCÖ számára elfogadható.

Az MTI-nek arra a felvetésére, hogy a négyfős testületben szavazategyenlőség miatt döntésképtelenség is kialakulhat és emiatt akár fel is oszlathatják önmagukat kisebbségi önkormányzatok, úgy fogalmazott: fel kell nőniük a képviselőknek a feladathoz, összefogásra van szükség, széles konszenzuson alapulva ki kell alakítani a roma politikai arculatot helyi és országos szinteken is.

Megjegyezte, hogy a mintegy 1100 cigány kisebbségi önkormányzat a legnagyobb közhasznú szervezetként működik az országban, és nem büntetést, hanem elismerést, anyagi támogatást érdemelne, de - mint fogalmazott - nem az OCÖ ül a parlamentben, ezért, bár nem tartják indokoltnak a változtatást, el kell fogadniuk a döntést.

AZ OCÖ elnöke emlékeztetett arra: a kedvezményes helyi önkormányzati mandátum visszaadása érdekében egy törvényjavaslat-tervezetet adtak át a parlamentben a pártok képviselőinek, azt kérve a parlamenti pártok elnökeitől és az Országgyűlés minden képviselőjétől, külön a roma származású képviselőktől, hogy terjesszék azt a Ház elé.

Kolompár Orbán azt mondta: reméli, hogy Farkas Flórián OCÖ-s képviselőtársa, fideszes országgyűlési képviselő hatással bír a kétharmados többséggel rendelkező frakciószövetségre, és akár önálló indítványként beterjeszti a javaslatot.

Arra kéri az OCÖ az Országgyűlést, hogy ne fogadja el a Soltész Miklós KDNP-s politikus által beterjesztett javaslatot, amely szerint elvonnák a családi pótlékot azoknak a gyermekeknek az esetében, akik igazolatlanul több mint 50 órát hiányoznak az iskolából.

Kolopár Orbán szerint elhamarkodott ez a döntés, a cigányságot és a szegényeket nem kellene tovább büntetni, hanem tartós munkahelyet kell adni nekik. Hozzátette: azzal egyetértenek, hogy a gyerekeknek az iskolában van a helyük, de a büntetés, a hangulatkeltés helyett alternatívát kell nyújtani, és ehhez egy, Bács-Kiskun megyében már 15 éve működő programot javasolnak.

Támogatják azt a javaslatot, hogy csak az iskolába járó gyerek után adjanak családi pótlékot, de azt javasolják: szüntessék meg az alanyi jogon járó juttatást. Javaslatuk szerint abban a családban, ahol az egy főre eső jövedelem eléri a mindenkori öregségi nyugdíj háromszorosát, családi adókedvezmény formájában részesüljenek a támogatásban, míg ahol ez nem éri el a 28.500 forintot, emeljék a duplájára a családi pótlék jelenleg 12.800 forintos összegét.

Kolompár Orbán azt mondta: egy részletesen kidolgozott, a foglalkoztatás, a lakhatás, az oktatás és a közbiztonság kérdésköreit taglaló programcsomagot kívánnak átadni a közeljövőben Orbán Viktor kormányfőnek, de ez idáig nem kaptak visszajelzést arra vonatkozóan, hogy mikor fogadná őket a miniszterelnök.
Forrás: MTI