Maugli női megfelelője Kambodzsában

Visszatért az őserdőbe a kambodzsai dzsungellakó nő, aki 18 vadonban töltött év után nem tudott beilleszkedni a társadalomba.

A 29 éves Rochom P’ngieng még kislány korában, 1989-ben nyoma veszett a dzsungelben. 2007-ben költözött vissza családjához, miután megtalálták az elveszett, az őserdőben nővé érett dzsungellakó lányt.

A családegyesítés azonban több szempontból is kudarcot vallott. Sem a Khmer sem a Phnang nyelvet nem tudta elsajátítani, de még járni sem tanult meg, helyette inkább négykézláb kúszott-mászott.

Édesapja, aki rendőr, elmondta, hogy a lánya nemrég megszökött.

„Levette a ruháit és megszökött a házból anélkül, hogy egy árva szót is szólt volna a négy családtag valamelyikének. Előző nap még segített a zöldségszedésben” – mondta Sal Lou. „Biztosan visszatért a dzsungelbe, és soha többé nem találjuk meg.”

Rochom-t, akinek bölénylegeltetés közben veszett nyoma, a helyiek látni vélték az őserdőben egy meztelen, íjat vivő férfi társaságában, akiről úgy vélik, a dzsungel szelleme lehet. A felnőtt lányt, aki 18 év elteltével már nem ismerte meg a szüleit, sebhelye alapján azonosították. A hosszú évek alatt ő maga is a felismerhetetlenségig megváltozott, ahogy a szülei mondták, leginkább egy majomra emlékeztetett.

A helyi hatóságok minden segítséget megadnak a lány kereséséhez, de mint az apa, ők is úgy gondolják, hogy nem sok remény van, hiszen Rochom testvérét, akivel egy időben tűntek el, azóta is hiába keresik.

Forrás: Bors/HirExtra