Munkába tartó rendőr kapta el a körözött férfit

A munkahelyére igyekvő rendőr fogott el egy körözött férfit a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya vasárnap.

A rendőrség honlapján a szombat este történt esetről azt írták, hogy a BRFK akcióosztályának egyik munkatársa civil ruhában a munkahelyére tartott, amikor a nagykörúti villamoson felfigyelt egy férfire, aki ellen elfogatóparancs van érvényben.

A férfi a Boráros téren leszállt a villamosról, és taxiba ült, a rendőr pedig követte: ő is leszállt, és miközben szolgálatban lévő kollégáitól telefonon segítséget kért, egy másik taxiba ülve a férfi után eredt.

A BRFK tájékoztatása szerint gyorsan utolérte az elöl haladó gépkocsit, és igazoltatta annak utasát. A rendőr megállapította, hogy a Heves Megyei Bíróság szemérem elleni erőszak bűncselekmény elkövetése miatt a férfi körözését rendelte el, ezért a 27 éves férfit a helyszínre érkező rendőrök segítségével elfogta, majd a IX. kerületi kapitányságára előállította.

Forrás: MTI