Pintér intézkedik a 2006-os "rendőrterror" ügyében

A Belügyminisztérium hatálya alá tartozó szervezetek hiánytalanul rendelkezésre fogják bocsátani a 2006 őszén történtek kivizsgálásához a birtokukban lévő dokumentumokat, parancsokat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában csütörtökön.

A belügyi tárca várományosa egy kérdésre emlékeztetett rá: Balsai István volt igazságügyi minisztert bízták meg a 2006 őszén történtek kivizsgálásával.
Ennek keretében a Belügyminisztérium hatálya alá tartozó szervezetek valamennyi dokumentumot, írásos anyagot, kiadott parancsot, rádión elhangzott parancsot, amiről felvétel készült, műveleti naplókat hiánytalanul, teljes terjedelmében át fogjuk adni Balsai Istvánnak - jelentette ki. Hozzátette: a munkatársakat pedig felkérik, hogy legjobb tudásuk szerint, hiánytalanul válaszoljanak a kérdésekre.

Mint mondta, ez biztosítja, hogy objektív, külső szemlélő által megítélt helyes választ kapjanak a résztvevők, sérültek, tüntetők egyaránt.

Közölte: szakszerűtlen volt például a tömegoszlatás egy része, a gumilövedékek használata. Jelezte: ha valaki főkapitányként, tábornokként követte el ezeket, akkor annak kivizsgálására a katonai ügyészség jogosult, nem pedig ő.

Ki kell vizsgálni, meg kell állapítani a szakszerűtlenségeket, hogy történt-e törvénysértés, annak ki a felelőse, és felelősségre kell vonni - szögezte le.
Forrás: MTI