Malév-ügy: A PM nem nem tudott semmiről...

A Pénzügyminisztérium (PM) csak 2010. február 22-én szerzett tudomást arról, hogy a Nemzeti Légitársaság, a Malév évekkel korábban 2007. május 28-án, egy hónappal privatizációját követően viszontgarancia-szerződést kötött a társaságot hitelező orosz külkereskedelmi pénzintézettel, a Vnyesekonombankkal, ezért a szerződést nem ismeri el, és fenntartja jogát annak bíróság előtti megtámadására - közölte a pénzügyi tárca csütörtökön.

A közlemény szerint a 2007-ben létrejött privatizációs szerződés alapján, mind a Malévnak, mind az új tulajdonosoknak csak a Magyar Államot képviselő vagyonkezelő szervezet engedélyével lehetett volna 50 millió forintot meghaladó kötelezettséget vállalni a légitársaság esetében. Sem a Pénzügyminisztérium, sem pedig az ÁPV Zrt., illetve utódja az MNV Zrt. ilyen engedélyt nem adott.

A minisztérium emlékeztetett: miután idén februárban a Pénzügyminisztérium tudomására jutott a viszontgarancia-megállapodás, a tárca - az MNV. Zrt-n keresztül - azonnal megtette a szükséges jogi lépéseket a jogsértő állapot megszüntetésére, és a felelősök kiderítésére. A vizsgálat során kiderült, hogy a megállapodást a Malév részéről egyetlen egy személy, az igazgatóság akkori elnöke, a magyar légitársaságban jelentős tulajdoni hányaddal rendelkező Borisz Abramovics írta alá.

Az előzetes jogi vélemények szerint a 2007-es viszontgarancia-megállapodás ellentétes a privatizációs szerződéssel, és egyéb jogszabályba is ütközik. A jelenleg rendelkezésre álló dokumentumok alapján a garanciavállalási szerződésről sem a Malév igazgatósága, sem az ÁPV Zrt. igazgatósága nem hozott döntést, nem is kérték jóváhagyásukat annak aláírását megelőzően.
Forrás: MTI