Negyven halott a kínai balesetekben

Több mint negyvenen meghaltak és több tucatnyian megsérültek vasárnap reggel Kínában két súlyos közlekedési balesetben.

Frontálisan ütközött egy távolsági autóbusz és egy teherautó az ország északkeleti részében, a baleset legkevesebb 32 halálos áldozatot követelt. A busz és a teherautó a Liaoning tartománybeli Fuxin város négysávos gyorsforgalmi útján ütközött össze egy olyan szakaszon, ahol éppen karbantartási munkák folytak. A teherautó rossz sávra hajtott fel, ezért ütközött frontálisan a busszal. A balesetben több mint 20 ember megsérült. A kelet-kínai Csianghszi tartományban kisiklott egy vonat, az első hírek szerint tíz ember vesztette életét.

A mentőcsapatok azt közölték, hogy a sérültek száma meghaladja az 50-et, két ember állapota súlyos. Több kocsi teljesen összetört és eldeformálódott, ezért a hatóságok attól tartanak, hogy még emelkedhet a halálos áldozatok száma.

A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint a vonat kisiklását földcsuszamlás okozta a hegyvidékes területen.
Forrás: MTI