Tanúként jön Budapestre Matthäus

Barátja kérésére Budapestre érkezik a korábbi szövetségi kapitány: Lothar Mattäus. Jó barátja dr. Arne Gobert házassági tanúja lesz.

Az egyik legnagyobb magyar ügyvédi iroda, a Gobert, Fest és Társai / Taxand vezetője. Dr. Arne Gobert Berlinből települt Magyarországra kedvenc csapatai a Hertha és a Fradi. Saját elmondása szerint a Fradi szurkolójává azért vált, mert: “itt az ő meccsüketláátam először élőben”.
A cége gyakorlatilag szponzora a Ferencvárosnak, ugyanis a piaci árnál lényegesen alacsonyabban dolgoznak a klubbnak.

Dr. Gobert immáron harmadjára nősül és harmadszor is magyar nőt vesz el.

– Lotharral szoktunk is humorizálni, hogy őt próbálom utolérni, s csak azért nem tartok még négy házasságnál, mint ő, mert fiatalabb vagyok – viccelődik a az ügyvédi iroda vezetője, akit még magyar kapitányi tevékenysége alatt Pellady Péter, az MLSZ akkori menedzsere mutatott be Matthäusnak.

– Tudom, Lothart a médiában pénzéhes alaknak ábrázolják, de elhiheti, kiváló, melegszívű barát. Ha bármire szükségem van, mindig azonnal segít, és az esküvőm miatt egy nagyon jó állásajánlatot tett kockára – dicséri tanúját Dr. Gobert, aki arra is magyarázatot tud adni, miért hozták hírbe Matthäust az edzőt kereső Fradival.

– A cégem a Ferencvárosnak is dolgozik, mi hoztuk tető alá a szerződést az angol befektetőkkel, és mi dolgoztuk ki a Fradi-kártyák bevezetésének jogi hátterét, így remek a kapcsolatunk, és Berki Krisztián vezérigazgatót is a nagyon jó barátaim között tudom. Nos, ők ketten rajtam keresztül kerültek kapcsolatba, s természetesen a klub edzőgondjairól is elbeszélgettek. Semmi konkrétról nem volt szó, a sajtó mégis felfújta az ügyet, s Lothart már „leültette” a Fradi kispadjára.

Berki és Lothar hamarosan újra találkozik, június 12-én mindketten hivatalosak dr. Arne Gobert és kedvese, Édes Emma esküvőjére. De garantáljuk: ott sem lesz döntés a Fradi edzőkérdésében.

Forrás: Bors/HirExtra