Balaton: partmenti védműveket rongált meg a vihar

Több helyen megrongálódtak a dél-balatoni partvédő művek a nagy viharokban, de nincs veszélyben az idegenforgalmi szezon - nyilatkozta Balázs Árpád, Siófok polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken az MTI-nek.

Balázs Árpád kifejtette, a vis maior ügyeket öt napon belül kell jelenteni, de ez a Balatonnál egyszerűen lehetetlen, mert a vihar után több nappal enyhült csak annyira a szél, hogy megkezdődhessen a felmérés. Az csak további, akár egy hónapig is eltartó feltárások után derülhet ki, hogy a vízalámosások mekkora károkat okoztak.

A vihar nagyságát érzékelteti, hogy a siófoki móló tönkrement, a partvédő művek vasbeton tartógerendái eltörtek, a strandi bejárók szanaszét hevernek, és sok közülük is eltört. Ezek rendbehozatalát nem bírják majd önerőből az önkormányzatok - fogalmazott a polgármester. A kormánynak a jövő hét végére tervezik előzetes becslés alapján jelezni a kár nagyságrendjét.
Balázs Árpád leszögezte, a keletkezett károk nem veszélyeztetik az idegenforgalmi szezont, hiszen a Balaton megközelíthetőségét meg lehet mindenhol oldani. A téli terhelést azonban nem fogják kibírni a megrongálódott partvédő művek. Ha nem hozzák helyre, az újabb, milliárdos nagyságrendű károkat okozhat - tette hozzá.

A siófoki partszakaszon a viharkárokat fokozta, hogy az erős szélben kibillent a Balaton víztömege. Egy nyugatról keletre és egy északról délre tartó mozgást figyeltek meg a tó víztömegében, amelyek mindegyike óriási terhelést okozott Siófoknak, önmagában 40 centiméteres vízszintnövekedést okozva olyankor, amikor amúgy is a szabályozási szint felett állt a tó vízszintje.
Forrás: MTI