Edelény: átázott gátak, senki nem mehet a védmű tetejére

Csak a figyelőszolgálat mehet fel a töltésre a Borsod megyei, árvíz sújtotta Edelényben, mert a gátak átázottak, megviseltek a Bódva mentén.

Csütörtökre virradó éjszaka 10 centiméter apadt a folyó, a Bódva úton befejezték a töltések oldalfalának megerősítését, ez a szakasz mintegy két kilométernyi.

"Itt teljesen berakták a töltés oldalát úgynevezett bordás megtámasztással, hogy bírja az átázott gát a víztömeget" - mondta Molnár Oszkár, a település független polgármestere, a helyi védelmi bizottság vezetője csütörtök reggel a helyszínen az MTI-nek.

Hangsúlyozta: nem engednek senkit a védmű tetejére, csak a figyelőszolgálatot, mert olyan mértékben átázott a töltés.

Hozzátette, hogy az Edelénytől hat kilométerre történt töltésátvágásnak köszönhetően apadt a folyó ezen a részen, az ár mezőgazdasági területet öntött el.

Az MTI tapasztalata szerint a város Katona József utcájában 13 szivattyú üzemel, ezek óránként egy centiméternyit apasztják a házak környezetében lévő vizet.

Forrás: MTI