Árvíz: Borsodban a helyzet változatlan

Nem sokat javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Sajó, a Hernád és a Bódva mentén továbbra is több ezren védekeznek, kéttucatnyinál is több út járhatatlan, illetve nehezen járható.

Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója, Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, valamint Tatár Attila, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője a Hernád gátjánál szerda délután tartott sajtótájékoztatóján elhangzott: tartós védekezésre készülnek fel, mert lassan apadnak a folyók.

A veszélyhelyzet továbbra is fennáll. Az úgynevezett tározó program, és a nagyvízi mederkezelési program még fontosabbá vált - derült ki a sajtótájékoztatón.

Gazsi Melinda, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola sajtóreferense azt közölte, hogy 158 tanuló és négy hivatásos állományú rendőr ment Edelénybe segíteni az árvízi védekezésben.
Forrás: MTI