Százezren a Szent Péter téren

Hívők tízezrei gyűltek össze vasárnap a Szent Péter téren, hogy szolidaritásukról biztosítsák XVI. Benedek pápát a katolikus egyházat megrengető pedofil botrány időszakában.

A húsvéti és pünkösdi időszak között szokásos Mária-ima, a Regina Coeli elmondása után a pápa mély háláját fejezte ki és köszönetet mondott az egybegyűlteknek. Mint mondta, erőt ad neki "a hitnek és a szolidaritásnak ez a szép és kéretlen megnyilvánulása". Egyúttal ismét elítélte az egyházat megfertőző, általa bűnnek nyilvánított pedofil ügyeket.

A viharos, esős idővel dacoló hatalmas tömeg "Együtt a pápával" és "Ne félj, Jézus legyőzi a gonoszt" feliratú léggömbökkel és zászlókkal vonult fel.

Az olasz katolikus püspöki konferencia kezdeményezésére mintegy 150 ezren jöttek el a pápa nyilvános imájára. Ennyi ember általában csak a nagy egyházi ünnepek és a szentté avatások alkalmával jön össze.

A Vatikánt az elmúlt hónapokban sok támadás éri a kiskorúak egyházi személyek általi megrontása miatt, illetve azért, hogy a katolikus egyház a múltban tudomására jutott eseteket megpróbálta eltussolni. Magát XVI. Benedeket is érte bírálat, mert még pápává választása előtt - állítólag - nem lépett fel erélyesen a bűnös papok eltávolításáért.
Forrás: MTI