Már a betegek puszta látványa erősíti az immunrendszert

Kanadai kutatók felfedezték, hogy már a betegek látványa - akár fénykép alapján - is aktivizálja immunrendszerünket. A vancouveri British Columbia Egyetem kutatói három csoportra osztották a kutatás résztvevőit.

Az első csoport semleges, bútorokról készített fényképeket nézett meg, a második különböző fokú betegségben szenvedő emberek képeit. A harmadiknak taszító hatású fényképeket mutattak olyan emberekről, akik lőfegyverüket a megfigyelő felé irányították. Szubjektív megítélésük szerint a résztvevők az erőszakos jelenetek láttán több stresszt éreztek, mint a betegek megfigyelésekor.

Ezzel párhuzamosan a kutatók vért vettek a résztvevőktől, majd baktériumokat adtak hozzá. Az immunválaszt az interleukin-6 nevű hírvivőanyag koncentrációja alapján mérték. Ez az anyag szabályozza a gyulladásos reakciókat.

Az eredmények elárulták, hogy a betegekről készült fényképek nézése közben több mint húsz százalékkal megemelkedett a vér interleukin-6-szintje. Az erőszakos jeleneteket néző kontrollcsoport vérében azonban szinte semmi sem történt - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de).

A kanadai kutatók úgy vélekedtek a Psychological Sciences című szaklapban, hogy a fertőzött emberek látványa nemcsak undort okoz, hanem az úgynevezett neuroimmunológiai sínen keresztül aktiválja az immunrendszert, mivel úgymond fennáll annak a veszélye, hogy a szemlélő megfertőződik. Ez a megelőzési stratégia minden bizonnyal azért alakult ki az evolúció során, mert segíti a túlélést.

A kutatók azonban feltételezik, hogy e reakció hátránnyal is járhat: a védelmi rendszer rendszeresen elkapkodott és túlzott mértékű aktiválása autoimmun betegségek - allergia, reuma, kolitisz - kialakulásához is vezethet.
Forrás: MTI