Gesztesi Károly szégyellte a munkáját

A magyar Shrek a színházi meztelenkedésről vallott a Tabu Tv riporterének. Gesztesi Károly elárulta, hogy eddig még egyszer sem vállalt olyan szerepet, ahol teljesen le kellett volna vetkőznie, viszont vélhetően hasonló okok miatt élt már át kellemetlen pillanatokat.

A színházakban gyakran fordul elő, hogy a színészeknek meg kell mutatniuk a lehető legtermészetesebb testi valójukat. Gesztesi Károlytól most azt kérdeztük, hogy neki volt-e már oka a színpadon pironkodni?! "Volt! Például a Víg Színházban is volt két olyan darab is, amelyekre minden nap szégyelltem, hogy be kellett mennem. Nem mondom meg a darabok címét! Egyébként vannak olyan színházak, ahol például meztelenül kell játszani, és mivel annyira szép már nem vagyok, hogy mindenemet megmutassam, már nem férne bele!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Gesztesi Károly, akit a NévShowR forgatásán faggattunk.

"Lett volna egy darab, ahol le kellett volna vetkőznöm. Mondtam, hogy ha ezen múlik, akkor én inkább nem vállalom el, mert ez más! A meztelenkedés már egy olyan határ, amit nagyon nehéz átlépni. Nevetni fogsz! Ha belegondolok, akkor később lehet, hogy levetkőznék, ha maga a szerep megkívánná. Persze nem öncélúan, hanem csak akkor, ha megkívánná a dolog!" - meséli a tabutv.hu riporterének Gesztesi Károly.

function printFlash() { document.write('
további videók > > > 1 2 3 4 5 www.tabutv.hu
'); document.write(''); document.write(''); } printFlash();
Forrás: Tabu TV