Ma fogadta Sólyom László köztársasági elnök Orbán Viktort, az országgyűlési választásokon győztes párt miniszterelnök-jelöltjét. A találkozón a köztársasági elnök hivatalosan felkérte Orbánt a kormányalakításra.

Orbán Viktor délelőtt 10 óra előtt néhány perccel érkezett a Sándor-palotába,. A Fidesz elnökét Varga Mihály alelnök és Szijjártó Péter az elnöki kabinet vezetője kísérte. A köztársasági elnök és a kétharmados támogatást szerzett Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltje zárt ajtók mögött nagyjából fél órát tárgyalt a kormányalakítás menetéről és az új Parlament megalakulásáról.

Felkészült?


A megbeszélést követően Sólyom László és Orbán Viktor együtt állt a sajtó elé. Sólyom László elmondta, ilyen pillanatokban látszik, hogy mi volt az értelme a procedúrának amit a választások jelentenek. Bejelentette, hogy Orbán Viktort javasolja miniszterelnök jelöltnek. „Megkérdeztem az elnök úrtól, hogy felkészül-e és hajlandó e a kormányzásra. Ő azt mondta felkészült. Ezért én az Országgyűlés alakuló ülésén őt fogom jelölni.”

Nagy örömmel


A kormány?
Nyolc miniszter, harminc államtitkár, két miniszterelnök-helyettes, sok egybevont, korábban külön minisztérium felügyelete alá tartozó szakterület - a sajtóban az elmúlt hetekben megjelent, a Fidesz által meg nem erősített, de nem is cáfolt információk szerint így épül majd fel a második Orbán-kormány. Miniszter lehet Pintér Sándor, Matolcsy György, Navracsics Tibor, államtitkárság felelhet az igazságügyért, a cigányügyért, az infokommunikációért. (origo.hu)
Orbán Viktor megköszönte, hogy magához kérette és felkérte Sólyom László. „Kérdéseire egyértelmű igen válaszokat adtam és a legnagyobb örömmel fogadtam el a felkérést.” A leendő miniszterelnök hitet tett az elnök iránti nagyrabecsülése mellett is.

Orbán újra elmondta, hogy nemzeti konzultációt indít, hogy széles körűen egyeztessen az állampolgárokkal. Mert – mint mondta – végső soron tőlük kapta a miniszterelnöki felkérést. A választópolgárok odáig jutottak az elmúlt nyolc év alatt, hogy meg kellett döntsenek egy rendszert, hogy egy újat építsenek.

Hangsúlyozta, hogy a leendő kormány Magyarország három harmadát fogja szolgálni. A leendő kormányfő végül megköszönte azt, hogy a választók döntése nyomán végre jó érzés Magyarországon magyarnak lenni.

A lehető leghamarabb


Sólyom László már a választások második fordulójának napján bejelentette, hogy a lehető legkorábbi időpontban összehívja az új Parlament alakuló gyűlését, mert szerinte az ország érdeke, hogy minél előbb új kormány alakuljon. Tény, hogy a példátlanul erős felhatalmazás azt is jelenti, hogy nincs szükség koalíciós alkukra, vagy pártközi megállapodásokra: a kormányalakítás joga egyértelműen a Fidesz-KDNP kezébe került.

Az alakuló ülés minden jel szerint május 14-én esedékes. (Az időpont akkor csúszhat, ha a választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások nem zajlanak le addig.