Lendvai még nem mondta ki, hogy lemond

Lendvai Ildikó pártelnök elhárította a lemondását firtató újságírói kérdést, amikor megérkezett az MSZP fővárosi székházába vasárnap délután, de az MTI úgy tudja, ezt még az este folyamán bejelenti.

Az MSZP-nek a parlamenti választások második fordulójának napján is a Jókai utcai székházában van a választási központja, ahová több vezető politikus is megérkezett este 7 óráig, köztük Mesterházy Attila listavezető, Lamperth Mónika és Szekeres Imre elnökhelyettesek, Puch László pártigazgató, Hiller István oktatási miniszter és Kovács László volt uniós biztos.

A Jókai utca MSZP-székház előtti szakaszát a rendőrség lezárta, az újságírók többsége az utcán áll és várja a még érkező politikusokat.

A székházban vendégek nem nagyon vannak, a sör - hasonlóan az első fordulóhoz - ingyenes.
Az MTI úgy tudja, a nap folyamán összeült az MSZP elnöksége, hogy megvitassa a második forduló után követendő forgatókönyvet, amelynek része lehet az is, hogy a pártelnökkel együtt az elnökség is felajánlja a lemondását.

Forrás: MTI