Halálos baleset az M6-on

Leszaladt az útpályáról, egy darabig az árokban haladt, majd hídpillérnek ütközött egy gépkocsi csütörtökön, az M6-os autópálya Dunaújváros felé vezető sávjában, a 64-es és a 65-ös kilométer között; a jármű svájci állampolgárságú vezetője a helyszínen meghalt - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A kocsi egy előzés után visszatért a sávjába, majd azt követően lehajtott az útpályáról, mintegy 300 méternyit az út melletti árokban haladt, s ott egy hídpillérnek ütközött - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az autó 71 éves vezetőjét egy órán keresztül próbálták újraéleszteni a mentők.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint a helyszínre érkező műszaki szakértő elsődlegesen úgy nyilatkozott, hogy a gépkocsinak nem volt műszaki hibája.

Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot.
Forrás: MTI