MSZP: a Fidesz máris megszegte adott szavát

Az MSZP szerint a Fidesz már most megszegte a lényegében egyetlen konkrét választási ígéretét, mert erre az évre már nem tervez adócsökkentést.

Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője a "7 nap a demokráciáért" sorozat részeként - Lendvai Ildikó pártelnökkel közösen - tartott szerdai sajtótájékoztatóján több idézetet is felolvasott Orbán Viktor korábbi nyilatkozataiból, amelyekben a Fidesz elnöke azonnali és radikális adócsökkentést ígért.

A szocialista politikus ezután a Kövér László fideszes választmányi elnök keddi komlói fórumán elhangzottakra hivatkozva - miszerint "ez ebben az évben már nem fog menni" - azt mondta: a Fidesz semmit nem akar beváltani az ígéreteiből.

Azt kérte a választóktól, hogy a vasárnapi döntésüknél vegyék figyelembe, ezt a fajta politikusi hitelességet is.

Lendvai Ildikó a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy kétharmados többséggel mit jelenthet az igazságszolgáltatás "rövid pórzára vonása", az ügyészség kormány alá rendelése.

Emlékezetett arra, a Fidesz 1998-ban az első intézkedései között benyújtotta az alkotmány és az ügyészségi törvény módosítását azzal a céllal, hogy az ügyészséget a kormány alá rendelje. Mint mondta, akkor ez a Fidesz nem tudta elérni, mert nem volt meg a kétharmados többsége.
A pártelnök a sajtótájékoztatón az akkori törvénymódosítások szövegéből idézett.

A törvénymódosítások tartalmazzák: a kormány az igazságügyi miniszter útján irányítja az ügyészséget, a tárcavezető irányítási jogkörében eljárva iránymutatást adhat az ügyészi tevékenység főbb irányaira. Az igazságügyi miniszter egyedi utasításokat is adhat a legfőbb ügyésznek - sorolta. Kiemelte a módosítások indoklását is, amelyek szerint a cél az ítélkezési gyakorlat befolyásolása.

Lendvai Ildikó kitért arra is: a tervek szerint az ügyészség és a legfőbb ügyész kikerülhet a parlament fennhatósága alól és még a látóköréből is, hiszen nem az Országgyűlés választja, nem annak számol be és nem is interpellálható.

Az ügyészség a törvényességhez ragaszkodó vádhatóságból fegyverré válhat. Olyan fegyverré, amelynek csöve a kormány kénye kedve szerint hol az állampolgárok, hol az ellenzék felé mutat - jelentette ki.

Úgy fogalmazott: egy demokratának az is nyugtalanító, hogy egy fegyver csak fenyeget, ráadásul a fegyvereknek az a természete, hogy eldördülhetnek.

A sajtótájékoztatón Lendvai Ildikó is arra buzdította a választókat, hogy a második fordulóban az MSZP-re szavazzanak, illetve négy körzetben, amelyekben a szocialista jelöltek visszaléptek, ott a Lehet Más a Politikára.

Kérdésre válaszolva leszögezte: az MSZP nem kapott pénzt semmilyen főváros körüli, a gyanú szerint illegális üzletből, sem a BKV-tól, sem a Fővárosi Közterület-fenntartótól.
Forrás: MTI