A "környezetkommandó" lecsapott

Átfogó ellenőrzést tartott a hétvégén a balatoni vízirendészet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amelynek során 228 ellenőrzésből hét szabálysértési feljelentés született.

Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: az akció célja elsősorban a természetvédelmi és környezetvédelmi szabályok betartásának ellenőrzése volt. Összesen ötven rendőr, természetvédő és halőr vett benne részt nyolc hajóval és tíz gépkocsival.

A hét szabálysértési feljelentés engedély nélküli horgászás, és a hajózási szabályok megsértése miatt történt. Az utóbbi esetekben a hajók kötelező felszerelései voltak hiányosak. Két helyszínen találtak a társhatóságok szakemberei illegális partfeltöltésre utaló nyomokat. Ezek kivizsgálása megkezdődött annak kiderítésére, ki dolgozott az érintett területeken, volt-e arra bármilyen engedélye, illetve mekkorára tehető az okozott kár.

Utoljára tavaly november végén volt összehangolt közös akciója a balatoni társhatóságoknak. A következő hónapokban többet is terveznek. Nagy Jenő beszámolója szerint az ehhez hasonló "razziákban" átlagosan az ellenőrzöttek 8-10 százaléka ellen kell feljelentést tenni. A mostani akció során ennél kedvezőbb eredmény született.
Forrás: MTI