MSZP: Maszop. És holnap?

A szocialisták - pedig lett volna rá idejük, hogy megtegyék - lélekben nem készültek föl az MSZP elsöprő választási vereségére. De mi lesz, ha nem szedik össze magunkat?

Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje a választási éjszakán tartott tájékoztatóján egyedül állta a magyar és nemzetközi sajtó képviselőinek tekintetét – de ennek semmi köze nem lehetett ahhoz, hogy a rövid, korrekt referátum éjfél után ért véget.

A Hiller István, Szekeres Imre, Göncz Kinga, Kovács László, Lendvai Ildikó ötösfogatnak például egyetlen tagja sem érezte úgy, hogy ott lenne a helye a mögött az ember mögött, akit mások mellett éppen ők tettek ki a nép jogos haragjának. Kivételek persze mindig akadnak. Szili Katalint, Kiss Pétert, Gyurcsány Ferencet egész este nem lehetett látni a Jókai utcában. Ők a jelek szerint már előre köszönték a majdnem semmit.

Akárhogy is: a nyolc éven át kormányzó szocialisták hatalmuk elvesztése utáni első reakciója nem az összezárásról, hanem a szanaszét szakadásról szólt. Kérdés, miről fog majd a második, amely már a két forduló közti – nyugodtan kimondhatjuk: a magyar baloldal közeljövőjét tekintve létfontosságú – szocialista alapállást fogja meghatározni? És a harmadik, immár az új parlamenti keretek között kialakított ellenzéki stratégia? (Ha előbb a létfontosságú jelzőt használtuk, mit írhatnánk ide?)

Ha szakad a párt, oda a kormányzóképesség. S miután a Jobbik az ezüstös-vörösestől az újbarnáig sok színben feltűnhet ugyan, de kormányzóképes pártéban aligha, semmi nem menti meg a Fideszt a kötcsei vátesz beteljesülésétől. „Az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete” – mondta Orbán a félezer lelkes somogyi kisközségben tavaly szeptember 5-én.

Hacsak… Hacsak az LMP a Tisztelt Házban tovább nem erősödik. Mert mondjuk tanul a kis pártok korábbi hibáiból és sem az SZDSZ, sem az MDF-szindrómába nem esik bele. Akkor olyan űrt tölthet be a magyar balliberális oldalon (is), amelyre már az ötszázalékos küszöb átlépését is csodának nevező Schiffer András keresgélhetné egy ideig a szavakat.