Nagyszabású színházi hét

Tíz előadást tart tíz nap alatt májusban Balatonfüreden, a Balaton7 elnevezésű, regionális kulturális és turisztikai rendezvénysorozat keretében a veszprémi Pannon Várszínház - közölte Vándorfi László, a színház igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.

A füredi Aquapark előtt felállítandó nagyméretű rendezvénysátorban tartják majd a délutáni előadásokat, jelentős jegyárkedvezménnyel - mondta a színidirektor. Rámutatott, hogy a programsorozat kiemelt rendezvénye lesz Sztevanovity Zorán fellépése a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban május 14-én 19 órakor.

A színielőadások május 7-én indulnak, s valamennyit 15 órakor tartják. A nyitónapon A Pál utcai fiúk című darabot mutatják be a "várszínházasok", másnap A muzsika hangja című zenés játékkal lépnek fel. Május 9-én A padlás című zenés darabot adják elő, a következő napon pedig a Játszunk most együtt című darab kerül színre.

Vándorfi László elmondta: több gyermekeknek és az ifjabb korosztályoknak szóló előadásuk is lesz, így például május 11-én az Ágacskát, 12-én a Fehérlófiát, 13-án az Emil és a detektívek című ifjúsági darabot, 15-én A dzsungel könyvét, 16-án pedig a János vitézt adják elő.

Lőrincz Katalin, a veszprémi Tourinform Iroda vezetője beszámolt arról, hogy a kulturális rendezvények mellett számos turisztikai program is lesz a Balaton7 keretében Füreden: szerveznek tókerülő kerékpártúrákat, szakavatott vezetővel kirándulásokat, lovas programokat, golfozást, vitorlázást, de várják a borok és a finom étkek kedvelőit is különböző kedvezményes rendezvényekre.
Forrás: MTI