MSZP: a Polip című kiadvány a Fidesz "törvénytelen gyereke"

Az MSZP azt kéri a Fidesztől, hogy "vegye a nevére" a "hazugságokat terjesztő" Polip című kiadványt, amelyben ugyan nincs impresszum, de több dolog miatt is arra lehet következtetni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt "törvénytelen gyereke".

Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden Budapesten úgy fogalmazott: a Fidesz aljas és mocskos lejárató kampánnyal próbál szavazatokat szerezni, mert a kiadvány csak és kizárólag hazugságokat terjeszt. Hozzátette: az illetékes hatóságokhoz fordulnak a Polip miatt.

A sajtótájékoztatón megjegyezte: a Fidesz szereti az állatokat, "a vizslából azonban mára polip lett". A Magyar Vizsla című választási kiadványt 2006-ban az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége adta ki; Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke akkor egy televíziós műsorban elismerte, hogy a Magyar Vizslát kiadó civil szervezet a Fidesz támogatói köréből nőtt ki.

Nyakó István jelezte, a kiadvány előállítására nagyon sok pénzt és energiát fordított ellenfelük, valószínűleg sok millió forintba került a tervezés, a gyártás és a terjesztés.

A szóvivő arra kért minden demokratát, akinek elege van ebből a hangvételből, hogy menjen el vasárnap választani és szavazzon "a jobboldali hazugságok, lejáratás, igazságtalan és fenyegető reakciók ellen".

Szanyi Tibor országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón bemutatott egy másik kiadványt, a XIII. kerületben terjesztett Újlipótvárosi Hírnököt. Mint mondta, "vannak tippjei, hogy honnan fúj a szél", de ismeretlen tettes ellen tett feljelentést rágalmazás és becsületsértés miatt. "Roppant aljadék és gyáva dolog az ilyesmi" - közölte.

Kiemelte: a szocialisták húsvétkor szüneteltették a kampányt és "álmában sem gondolta volna", hogy valaki így belerondít az ünnepekbe egy ilyen kiadvány terjesztésével.

A szocialista képviselő közölte, kedd délután beviszi az Újlipótvárosi Hírnököt a helyi Fidesz-irodába, és rákérdez, hogy ők készítették-e az anyagot.
Forrás: MTI