Ne kérjen sminkelési tanácsot Janza Katától!

A KISS, Alice Cooper, vagy egy travi. Mi a közös bennük? Eláruljuk az olvasóknak, bizony a túlzott smink a helyes megfejtés. De miként kerül a jeles társaság közé Janza Kata?

Kifejezetten érdekes fotó került a StoryOnline birtokába Janza Katáról. A színésznőt egy premier utáni partin kapták lencsevégre és bizony kicsit sok rajta a smink, mi több, túlontúl sok.

A Rebecca című musical nemrég debütált az Operett színházban, amelyben Kata is szerepet kapott. Az előadás kiválóan sikerült, a színészek természetesen megünnepelték a sikert. Itt fotózták le Janza művésznőt, aki a partin is nagyon előnytelen sminket viselt.

Arca maszkszerűvé változott, leginkább egy marionett bábúhoz hasonlított a színésznő.
Ne legyünk azonban rosszindulatúak, az is elképzelhető persze, hogy a színésznőnek az előadás után nem volt ideje leszedni a színpadi sminket, ami egyébként mindig jóval karakteresebb, mint a hétköznapi festék.

A StoryOnline által megkérdezett sminkes egyébként elárulta, hogy Katának egyébként is markáns vonásai vannak, mindenképpen kerülnie kellene a túl sok festéket. Ez persze csak egy tanács, amit lehet megfogadni, de persze elutasítani is.

Tanácsot pedig kaphat a KISS-től, Alice Coopertől, vagy egy travitól.

Forrás: StoryOnline/HírExtra