Bajban a molesztáló tűzoltók

Kirúgták azt a két tűzoltót, Sz. Sándort (32) és K. Pétert (29), akik a gyanú szerint szexuálisan molesztálták egyik kollégájukat.

Mint ahogy arról a Blikk beszámolt, az érintett rohamos tűzoltók még a februári, Újszilváson tartott pálinkakóstoló túrán botrányosan viselkedtek, hazafelé a buszon pedig az alsónadrágot szerették volna lerántani egy VIII. kerületi fiatal tűzoltóról.

Az ittas férfiak csak jó mókának tartották a dolgot, ám a buszon ülő kollégáik már közel sem látták ennyire tréfásnak az esetet, ezért jelentést tettek a történtekről. Az ügyet súlyosbította, hogy egyes értesülések szerint ugyanezek a tűzoltók egy újonnan felszerelő társukat úgynevezett „análfűrésszel" avatták be.

A botrány kirobbanásakor Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető megbízatását pedig visszavonta. Egyben fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított, valamint kényszerítés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.

A tűzoltóság belső vizsgálata a napokban zárult le, ennek eredményeként elbocsátották a korábban többször kitüntetett Sz. Sándort és a családos K. Pétert.

– A tűzoltóság a pálinkakóstoláson történtek miatt indított méltatlansági vizsgálatot, ennek lezárultával bocsátották el a két tűzoltót. A hazafelé a buszon történtek miatt pedig a rendőrség indított nyomozást. Amennyiben kiderül, hogy bűncselekmény történt, és az ügy hatósági jogköre visszakerül a tűzoltósághoz, fegyelmi eljárásban fogjuk vizsgálni a buszon történteket is – magyarázta a Blikknek Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság kommunikációs osztályvezetője.
Forrás: Blikk/HirExtra