Az államfő nem kér a hazafiasságból

A szlovák államfő nem írta alá és újratárgyalásra visszaadta a parlamentnek a közelmúltban elfogadott hazafiassági törvényt.

Döntését Ivan Gasparovic személyesen jelentette be pénteken délután Pozsonyban. A sokat vitatott, komoly tiltakozásokat kiváltó jogszabály április elsején lépett volna életbe, ha az államfő aláírja. A köztársasági elnök vétójának felülvizsgálatához a 150 tagú törvényhozói testületben legalább 76 szavazatra lesz szükség. Az államfő döntését azzal indokolta, hogy szükségesnek tartja a jogszabály alkalmazásának jobb előkészítését.

"A törvény tartalmával teljesen egyetértek, nincs semmi kifogásom, de nem tartom reálisnak, jónak, hogy április elsején lépjen életbe" - mondta Gasparovic. Hozzátette: a jogszabály megvalósításához több időre van szüksége az érintetteknek. "Meggyőződésem, hogy szeptember elsejéig elegendő idő van arra, hogy ezt a törvényt meg lehessen valósítani" - szögezte le.

Gasparovic úgy vélekedett, hogy jobb lenne, ha a jövőben a hazafiassági törvény az állami jelképekről szóló jogszabály részévé válna.

Gasparovic döntése várható volt, miután Robert Fico miniszterelnök az elmúlt napokban nyilvánosan felszólította, hogy ne írj alá a jogszabályt. A pozsonyi sajtó ezért egybehangzóan már korábban azt írta, hogy a hazafiassági törvény sorsa ezzel el van döntve, mert Gasparovic mindig teljesíti Fico akaratát.

Az államfő a sajtóértekezleten visszautasította ezeket a véleményeket, és butaságnak minősítette. "Mindig önállóan döntöttem, s ez így lesz a jövőben is" - jelentette ki újságírók előtt Gasparovic, akin látható volt, hogy nagyon kellemetlen számára ez az általános sajtóvélemény.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) már csütörtökön közölte, hogy nem ért egyet a hazafiassági törvény visszaadásával, és attól tart, hogy esetleg a jogszabály szőnyeg alá söpréséhez vezethet, hiszen nem biztos, hogy a parlament újra elfogadja.

Forrás: MTI