Szabó Erika öt év után ismét egyedül
A Barátok közt egykori Tildáját alakító színésznő és író kedvese, Stalinger Richard kapcsolata öt év után bomlott fel.
A szakítás okáról mindeddig nem nyilatkoztak, azonban feltételezhető, hogy a munka ment a kapcsolatuk rovására. Kettejük szerelméről eddig is keveset lehetett hallani, azonban azt tudni lehetett, hogy a kapcsolatuk sokáig valóban idilli volt.
Két évvel ezelőtt a színésznő például azt nyilatkozta, hogy számára író kedvese a nagy Ő: „Hosszú távra tervezünk, lesz majd esküvőnk és gyerekeink, de még nem tudom, mikor. Szeretjük egymást, s ez a legfontosabb – mondta anno
Szabó Erika – De egyszer igenis fontos lesz a papír! A házasság ugyanis elkötelezettség arra, hogy két ember együtt akar végigmenni az életen.”
Úgy tűnik, a színésznő nem
Richarddal fog végigmenni azon a bizonyos úton. Erika a napokban gondolatai elől a munkába menekül. Színházi próbákra jár és nemrégiben egy vidéki rádió felkérésére is igent mondott.
Forrás: Story