Észak-koreai döntetlen Venezuelában

A nyári világbajnokságra készülő észak-koreai labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a venezuelai csapat vendégeként.

Eredmény:
Venezuela - Koreai NDK 1-1 (1-1)

Gól: Pena (43., 11-esből), illetve Pak Nam (7.)

A csütörtöki találkozó a tervezettnél két órával később kezdődött - az ázsiaiak nem voltak hajlandóak a délutáni nagy melegben pályára lépni -, emiatt a 80. percben sötétedés miatt véget ért. A vendégekkel más gond is akadt, azt állították, hogy az utazás során a szerelésük eltűnt, így kölcsönmezben voltak kénytelenek játszani.

A két együttes szombaton ismét összecsap egymással.

Az észak-koreaiak a június 11-én kezdődő dél-afrikai vb-n az egyik legerősebb csoportban szerepelnek a brazilokkal, a portugálokkal és az elefántcsontpartiakkal együtt.
Forrás: MTI