153 milliónál is többet követelnek a TV2 műsorvezetőjétől

Ügyvédi felszólítást kapott Hajdú Péter. A TV2 műsorvezetőjén 153 millió forintot akar behajtani korábbi munkaadóján.

153 088 000 forintról szóló ügyvédi felszólítást kapott Hajdú Péter cége, a Happy Film Kft - olvasható a Bors című bulvárlap honlapján. A követelés Hajdú korábbi munkaadójától, a Story TV4-et üzemeltető Sanoma Media Digitaltól származik. A médiacég azért haragudott meg Hajdúra, mert a műsorvezető szerintük tavaly december végén jogellenesen mondta fel a Story TV4-vel való szerződését. A megállapodás két évre szólt, ennek a felénél hagyta ott a csatornát a műsorvezető - írja a Bors. A lap információ szerint a jogvita korábban kezdődött, Hajdú Péter tavaly többször is kifogásolta, hogy a Story TV4 nem teljesítette minden vállalását.

Nyolc napon belül kell befizetnie az összeget Hajdúnak - mondta a műsorvezető ügyvédje a bulvárlapnak. Dr. Mester Csaba szerint ügyfele jogszerűen mondott fel, ugyanis a Story TV4 nem teljesítette szerződésük minden pontját. Nem kívánnak fizetni, ha pedig a televíziócsatorna bepereli őket emiatt, viszontkeresettel fognak élni. A Bors szerint hajdú Pétert meglepte a felszólítás és az abban szereplő összeg is: szerinte a Frizbihez hasonló műsorok éves költségvetése 50-60 millió forint. Nagy bajban lehet a Story TV, ha ekkora otrombaságot leírnak - nyilatozta a lapnak a műsorvezető.

A televíziócsatorna álláspontja szerint Hajdú nem tartotta tiszteletben a Story TV4-el kötött szerződését és ezért bírósághoz fordulnak. A jogorvoslat részleteit azonban nem a nyilvánosság előtt fogják rendezni.

Forrás: Bors/HirExtra